Dauge elnevette magát.
— Ej, te hódító… bocsánat, sivatagi szakértő. “Majd ha visszatérünk!”… Eredj, menj aludni, elég volt mára belőled!
Bikov felállt, s felvett egy kis könyvet az asztalról.
La description planétographique du Phobos Paul Dangée — olvasta. A címlapra vastag, vörös ceruzával ezt írták oroszul: “A kedves Daugénak a hűséges és hálás Dangée-től.”
Hajnalban Bikov felébredt. A hálószoba ajtaja félig nyitva volt. Dauge alsónadrágban, feketén és borzasan az íróasztalnál állt, és egy szomorú fiatalasszony, vagyis Mása Jurkovszkaja fényképét nézte. Majd levette a fényképet a falról, s beletette hátizsákjába.
Bikov óvatosan a másik oldalára fordult, s ismét elaludt.
Hétköznapok
A város nem volt nagy: néhány száz új családi ház négy, pontosan párhuzamos utcában a két lankás és csupasz dombsor közötti bemélyedés mentén. A vörös, reggeli nap tompán világította meg a nedves aszfaltot, a lapos tetőket, a facsemetéket az előképekben. A dombok mögött rózsaszín ködben óriási, filmekből és fényképekről ismerős könnyű szerkezetek látszottak — bolygóközi űrhajók startállásai.
Alekszej Bikov fehér köpenybe burkolózva állt a hatalmas, a fél falat elfoglaló ablaknál; várta, mikor hívják az orvoshoz, s az utcát nézte. A Hiusz legénysége tegnap este érkezett a városba.
A repülőgépen Bikov aludt egy keveset, de nem aludta ki magát, így még a repülőtérről a városba vezető úton is szendergett a gépkocsiban. A tegnapi élményekből emlékezetében csupán az esti nap rózsaszín fényével elöntött utca, a szálló világos, sokemeletes épülete és az emeleti ügyeletes szavai maradtak meg: “Tessék, a szobája, foglalja el…” Hét órakor Dauge felébresztette; közölte, hogy mindnyájuknak orvosi vizsgálatra kell menniük, s a sok alvástól felfekvést lehet kapni.
Az orvosi épülettömb a szállóhoz csatlakozott. Az űrhajósokat itt megkérték, hogy tegyék le összes ruhájukat, vegyenek föl köpenyt, és várjanak.