Igen-igen… Még egyszer elnézését kérem. Tehát, komoly beszédem lesz önnel. Az időnk rövid. Lássunk tehát hozzá…

Először is, nem ártana egy kicsit közelebbről megismerkedni. Beszéljen magáról.

— De mégis, miről szeretne hallani?

— Először is… mondja el az életrajzát.

— Az életrajzomat? — A mérnök töprengett egy kicsit.

— Az életrajzom az nagyon egyszerű. 19…-ben születtem, hajóscsaládban, Gorkij mellett. Apám korán meghalt, még hároméves sem voltam. Tizenöt éves koromig internátusban nevelkedtem. Négy évig segédmotor-vezetőként, majd vezetőként dolgoztam reaktív siklóhajókon a Volgán. Jégkorongoztam. A “Volga” válogatott tagjaként két olimpián is részt vettem.

Felvettek a felszíni közlekedés felsőfokú technikumába.

Ez a gépkocsizó csapatok egykori iskolája. (“Minek kellett ezt hozzátennem. Fecsegek” — gondolta Bikov.) A magreaktoros expedíciós járművek tagozatán végeztem.

Nos… utána a hegyekbe küldtek dolgozni, a Tien-San körzetébe… Majd a Góbiba, a homoksivatagba… Ott szolgáltam. Ott léptem be a pártba. Mi kell még? Azt hiszem, elég is ennyi.

— Elég. — Értett egyet Bikovval Krajuhin. — Egyszerű életrajza van. Tehát harminchárom éves?

— Egy hónap múlva töltöm a harmincnegyediket.

— S természetesen nőtlen?

Főnökének ez a megjegyzése meglehetősen tapintatlannak tűnt Bikov számára. A mérnök nem szerette, ha a külsejére célozgattak. Különben is megmondhatná ennek a medvének, hogy volt már egy nő az életében, akit nem zavart napégette arca, papucs formájú orra s vörhenyes, kemény haja.

— Azt akartam mondani — folytatta Krajuhin —, hogy ha jól tudom, fél éve még nőtlen volt.

— Igen — felelte szárazon Bikov —, most is az vagyok.

Egyelőre…

Hirtelen rádöbbent, hogy Krajuhin sokat tud róla, s nem azért tesz fel kérdéseket, mert érdeklik a válaszok, hanem azért, hogy “személyes benyomást” szerezzen róla, vagy valami egészen más a célja. Ez kellemetlenül érintette, és óvatosságra intette.