Ott, a Föld felszínétől ötezer kilométerre, a súlytalanság állapotában s a majdnem ideális vákuumban öntötték ki a szupernehéz űrhajók gigászi törzsét. Kétszázötven ember — tudósok, mérnökök, technikusok és munkások irányították a napkemencéket, a centrifugákat, a bonyolult öntőautomatákat, melyek a soktonnás titán- és wolframbugákat csillagűrhajók testévé alakították. Nyilván ugyanott születtek a Hiuszok is…

— Krutyikov, Szpicin, tessék! — hallatszott Jermakov hangja.

A barátok megfordultak. Krutyikov elhajította az újságot, Szpicin nyomában belépett az orvosi szobába, s gondosan becsukta maga után az ajtót.

— A hetes számú űrrepülőtér ideális hely! — jegyezte meg lelkesen Dauge. Arcát Bikov felé fordította, közben azonban Jurkovszkijra sandított, aki már kinyitotta kis szekrényét. — Körös-körül száz kilométerre tundra, egyetlen lakott település nincs, egyetlen ember.

Északon az óceán határolja…

Jurkovszkij kivette a szekrényből az ingét.

— …A part légvonalban közel kétszáz kilométer…

— Daugéből hirtelen kitört a kacagás, de nyomban észbe kapott, s ünnepélyesen kijelentette: — S a város és az óceán között terül el, a tundrán repülőterünk ötmillió hektáros területe!

Jurkovszkij fejét inge gallérjába dugta, s kényelmetlen pózban állt, keze bénán lógott, akár egy veteményeskerti madárijesztőé. Jermakov már felöltözött, s miután gondosan minden gombját begombolta, ment az orvoshoz.

— Innen dél felé vezet a vasúti mellékvágány s az autóút — folytatta hangosan Dauge. — Úgy négyszáz kilométerre, a geofizikai állomásnál…

— Érdekes — kérdezte Jurkovszkij töprengve —, ki volt az az idétlen, aki ezt csinálta?

…m-m-m… az állomásnál tehát a vasút elfordul, és Jakulszknál csatlakozik az északi transzszibériai fővonalhoz —… Hm…

Vologya, hogy szolgál az egészséged?

— Köszönet a kérdésért — mondta Jufkovszkij, miközben közelebb lépett hozzájuk. Ingét levette, sokatmondón játszott megfeszített izmaival, s gyanakvón Daugéra sandított. — Teljesen egészséges vagyok, mint a makk.