— Sietsz, doktor? — dörmögte az öreg. — Ugye, Nyikolszkojéba mégy?

— Oda, Nyikolszkojéba. Volna ott esetleg ismerőse? — kérdezte Girin.

— Csak nem szállás kéne? És a községi szovjethez akarsz menni?

— Két hétre szeretnék kvártélyt, jó embereknél.

— Nyusa, várj csak! — kiáltott az öreg a nótás kedvű lány után, aki már kiugrott a partra. — Nem vinnéd magaddal a diákot? Utóvégre nagy a házatok és üres!

Hirtelen sötét, forró pír öntötte el a lány arcát.

— Hát én szívesen… talán anyámnak is jó tanáccsal szolgálna a doktor… De maga is tudja, Mihail bácsi, nem láthatunk el vendéget, hiszen oda a gazdaságunk.

Girin hirtelen nagyon szeretett volna megismerkedni ezzel a vonzó és egy kissé talán furcsa lánnyal.

— Nem tesz semmit — szólt közbe — ínyencfalatokra nem vágyom, tejet és kenyeret meg csak tud szerezni? Ha nem zavarom…

— Ne törődjön vele — vidult fel láthatóan a lány. — Ha nem lesz ínyére… legfeljebb átköltözik máshová.

— Látom, megegyeztetek-mondta elégedetten az öreg, mintha csak siettetni akarná az alku megkötését. — Te doktor, ha nem sietős az utad, ülj ide mellém és gyújtsunk rá. Szeretnék kérdezni tőled valamit a tudományról.

— Jól van, gyújtsunk rá… Magát hol találom meg, Nyusa?

— Ha végigmegy ezen az úton, beér a faluba, s mindjárt a legszélső ház. A falu kicsi, két házsor, a bal oldali hosszabb, a jobb oldali rövidebb. Itt mindjárt túl ezen a kis völgyön jobbra egy domb, azon meg egy faragott tornádó kétszobás faház.

— Nézzétek csak, lányok, Nyuska már udvarlót is talált magának! — vihogott egy magas, bordó virágmintás kendőjű lány, aki szintén a kompon utazott. — Már meg is egyeztek! Majd kikapsz az urazovszki fiúdtól, Nyuska! De azt hiszem, a diáknak is kijut belőle!

A lány úgy fordult meg, mintha ostorral csaptak volna végig rajta és szaporán felfelé sietett. Lába csúszkált a felázott sárga agyagban. Többé vissza sem nézett.