Paul felült, átfogta a térdét.

— Mi az a gom-dzsabbar?

Az anyjától szerzett tudás ismét érzékelhetővé tette a szinte láthatatlan tétovázást, az idegrendszer vallomását, amely a félelemről árulkodott.

Jessica odament az ablakhoz, félrehúzta a függönyöket, elnézett a folyóparti gyümölcsösök felett a Syubi-hegy felé.

— Nemsokára megtudod, hogy mi az… a gom-dzsabbar — mondta.

Paul hallotta a hangjában a félelmet, és csodálkozott rajta.

Jessica nem fordult meg, úgy szólt oda:

— A Tisztelendő Anya a délelőtti fogadószobámban vár. Kérlek, siess!

Gaius Helen Mohiam Tisztelendő Anya egy kárpitozott széken ülve nézte, ahogy közeledik feléje az anya és fia. Két oldalán az ablakokból szép kilátás nyílt a folyó déli kanyarulatára és az Atreidesek családi birtokának zöldellő mezőire, de a Tisztelendő Anyát nem érdekelte a kilátás. Ma reggel tagadhatatlanul öregnek érezte magát, és igencsak nyűgös kedvében volt. Mindezért az űrutat kárhoztatta meg azt, hogy alkalmazkodnia kellett ahhoz a nyomorult Űrligához és a titkolózásukhoz. De hát ez a küldetés bizony egy Bene Gesserit Látnok személyes közreműködését igényelte. Még a Padisah Császár Igazmondója sem bújhatott ki ez alól a felelősség alól, ha a kötelesség szólította.

A mindenit ennek a Jessicának! gondolta a Tisztelendő Anya. Ha legalább leányt szült volna nekünk, ahogy a parancsa szólt!

Jessica megállt három lépéssel a szék előtt, könnyedén bókolt, bal keze finom mozdulattal végigsiklott szoknyáján. Paul azt a kurta meghajlást választotta, amelyre a táncmestere tanította meg — amelyet akkor szokás használni, amikor „az ember nincs tisztában a másik pozíciójával”.

Paul köszöntésének finom árnyalatai nem kerülték el a Tisztelendő Anya figyelmét.

— Óvatos természetű a fiú, Jessica — jegyezte meg.

Jessica keze Paul vállára rebbent, megszorult rajta. Egy szívdobbanásnyi időre félelem lüktetett a tenyeréből. Aztán összeszedte magát.