Csak a Tizenhetedik köz sarkán, a leginkább csak Poloskafészek néven ismert ócska szálloda zömök épülete előtt állt egy szekér, előtte lógó fejű lovacska. A szekéren aludt valaki, feje búbjáig ponyvába burkolózva. Hajnali négy óra volt, a legmélyebb alvás ideje, a sötét emeleteken egyetlen ablak sem világított.

Előttük balról egy teherautó döcögött elő a mellékutcából. Donald felvillantotta a fényszórókat, elhúzott mellette, és a teherautó — ugyanolyan szemétszállító, mint az övék —, rákanyarodva a főútvonalra, megpróbálta megelőzni őket. Csakhogy emberére akadt, Donalddal nem vehette föl a versenyt, így rövidesen már csak a hátsó ablakból látták egyre remény-telenebbül lemaradó lámpáit. A leégett negyedben még egy teherautót maguk mögött hagytak, épp idejében, mert rögtön a kiégett rész után következett a macskaköves útszakasz, és Donald kénytelen volt csökkenteni a sebességet, nehogy szétessen az egész rozoga alkotmány.

Itt már szembejött velük egy-egy kocsi, üresen — ezek a szeméttelepről tértek vissza, nem volt sietős az útjuk. Az egyik lámpától elvált valami sötét figura, és kilépett az útra. Andrej benyúlt az ülés alá, előhúzta a nehéz szerelővasat, de kiderült, hogy egy rendőr az, arra kérte őket, vigyék el a Káposztás közig.

Sem Andrej, sem Donald nem tudta, merre van, de a rendőr (tagbaszakadt, teliholdkép atyafi, világos üstöké rendetlenül bújt elő az egyensapka alól) azt mondta, majd megmutatja. Felállt Andrej mellé kívül a fellépőre, az ablakkeretbe kapaszkodva egész úton elégedetlenül fintorgott, mintha valami kellemetlen szagot erezne, pedig belőle magából dőlt az áporodott izzadságszag. Andrej emlékezett rá, hogy a Városnak ezt a részét már lekapcsolták a vízvezetékről.