Egy darabig szótlanul haladtak, a rendőr valami operett-dalocskát fütyült, majd minden különösebb bevezető nélkül közölte, hogy a Káposztás és a Bal Második utca sarkán éjfélkor agyonvertek valami szerencsétlent, kitörték az összes aranyfogát…

— Rosszul dolgoztok — mondta neki dühösen Andrej.

Az ilyen históriák kihozták a sodrából, a rendőr meg olyan hangnemben beszélt, hogy legszívesebben behúzott volna neki egyet: teljesen nyilvánvaló volt, hogy a rendőrt hidegen hagyja a gyilkosság is, az áldozat is, a gyilkosok is. A rendőr gondterhelten fordult felé, és megkérdezte:

— Mi van, te akarsz megtanítani, hogy kell dolgozni?

— Lehet, hogy én — felelte Andrej.

— Minden bokor alatt ül egy tanár. Ha köpsz egyet, egy tanárt találsz el. Ott ül és kioktat.

Ez itt szemetet szállít, mégis kioktat.

— Nem kioktatlak — emelte volna fel a hangját Andrej, de a rendőr nem hagyta szóhoz jutni.

— Visszamegyek az őrszobára — közölte nyugodtan —, és telefonálok a garázsodba, hogy nem ég a jobb oldali lámpád. Nem ég a jobb oldali lámpád, de azért kioktatnád a rendőrséget, hogyan kell dolgoznia. Taknyos.

Donald hirtelen rekedtesen elnevette magát. A rendőr is fel-nyerített, és békülékenyen folytatta:

— Egyedül vagyok negyven házra, érted? És megtiltották, hogy fegyvert viseljünk. Mit akarsz tőlünk? Nemsokára már a saját lakásodban fognak lemészárolni, nemhogy a mellékutcában.

— Miért nem csinálnak valamit? — motyogta elképedve Andrej. — Tiltakozhatnának, követelhetnék…

— “Tiltakozhatnának — utánozta a rendőr. — Követelhetnék”… Újonc vagy, barátocskám?

Hé, főnök — szólt oda Donaldnak —, fékezzen, megérkeztem.

Leugrott a lépcsőről, és szét sem nézve, imbolygó léptekkel elindult a dülöngélő faházak közti sötét rés felé, amelyben távolabb egy magányos lámpa pislákolt, alatta pedig néhány ember álldogált.