Szoknyája egészen rövid volt, alig valamivel hosszabb a kötött kabátjánál, csupasz lába fehér. Andrejnek az volt az érzése, hogy ezek a lábak szinte világítanak, ahogy a lány a kapualjból belépett az udvar sötétjébe, amelyben csak a fehér kardigán és a fel-felvillanó fehér lábak voltak láthatóak.

Azután felnyikordult, csikorgott, végül becsapódott a lépcsőház ajtaja, és Andrej gépiesen újra elővette cigarettáját, rágyújtott. Közben maga elé képzelte, amint azok a formás fehér lábak lépcsőfokról lépcsőfokra egyre feljebb emelkednek… a sima lábikra, a gödröcskék a térdhajlatban, meg kell tőlük bolondulni… a fenébe is, legalább ágyneműt kellene cserélni, már három hete nem húzott tisztát, a párnahuzat már olyan szürke, mint a felmosórongy… De milyen az arca? Na, ez szép, az arcára egyáltalán nem emlékszem, csak a lábára.

Hirtelen észrevette, hogy mindannyian hallgatnak, még a nős Van is elnémult, ám ebben a pillanatban megszólalt Kenszi:

— Van egy nagybátyám, Maki ezredes. Oszima úr szárny segédje volt, és két évig Berlinben szolgált. Azután kinevezték megbízott katonai attasénak Csehszlovákiába, ott volt a németek prágai bevonulásánál…

Van közben intett Andrejnek, megragadták és ezúttal sikeresen fellendítették a tartályt a platóra.

— …Azután egy ideig Kínában harcolt — folytatta Kenszi, komótosan, lassan szíva cigarettáját —, szerintem valahol délen, Kanton környékén. Később ő volt a parancsnoka a Fülöp szigeteken partra tett hadosztálynak, és ő szervezte meg ötezer amerikai hadifogoly hírhedt “halálmenetét” — bocsásson meg, Donald… Azután Mandzsúriába vezényelték, és kinevezték a szahaljani megerősített körzet parancsnokának, ahol egyébként — a hadititkok megőrzése végett — egy tárnába tereltetett és felrobbantott nyolcezer kínai munkást…

bocsáss meg, Van… Végül foglyul ejtették az oroszok, és ahelyett, hogy felkötötték volna, vagy ami felér ezzel, kiadják Kínának, bedugták egy koncentrációs lágerbe vagy tíz évre…