— Abban a fajta, mm, életben nem, amire én gondolok — szögezte le Motolla.

A Kincstárnok határozottan befogta a száját. Az Arkrektor megkopogtatta az asztalt egy kanállal.

— Fivéreim… — kezdte, amikor valami csöndhöz közelítő alakult ki. Ez hangos és szaggatott éljenzéskórust váltott ki.

— …Mint mindnyájan tudjátok, ma este azért vagyunk itt, hogy tanúi legyünk öreg barátunk és kollégánk, Motolla Alánk, khm, nyugalomba vonulásának… — ideges kacaj. — Tudjátok, most, hogy itt látom ma este az öreg Motollát üldögélni, véletlenül eszembe jutott a sztori a tehénről, amelynek három lába fából volt. Szóval volt ez a tehén és…

A Kincstárnok hagyta, hogy a figyelme elkalandozzon. Ismerte a történetet. Az Arkrektor mindig ellőtte a csattanót, és különben is, más dolgok foglalkoztatták.

Folyton visszanézett a kis asztalra.

A Kincstárnok jó, bár nyugtalan lélek volt, és igencsak élvezte a munkáját. Eltekintve minden mástól, egyetlen másik varázsló sem pályázott rá. Rengeteg mágus szeretett volna például Arkrektor lenni, vagy a mágia nyolc rendje egyikének feje, ám gyakorlatilag egyetlen varázsló sem akart egy csomó időt eltölteni egy irodában papírfecnik tologatásával és számolással. Az egyetem összes aktája hajlamos volt összegyűlni a Kincstárnok irodájában, ami azt jelentette, hogy esténként fáradtan zuhant az ágyba, de legalább mélyen aludt és nem kellett nagyon alaposan meglepetésszerű skorpiók után kutatnia a hálóingében.

Egy magasabb rangfokozatú varázsló meggyilkolása elismert módja az előbbrejutásnak a rendekben. Azonban csakis olyasvalaki akarhatná meggyilkolni a Kincstárnokot, aki szintén örömét leli a takarosan elrendezett számoszlopokban, és az ilyen emberek nem túl gyakran adják fejük gyilkolásra

Eszébe jutott gyermekkora, réges-régen, a Kostető-hegységben. Ő meg a nővére ki szoktak tenni egy pohár bort meg egy süteményt minden Disznólesés Éjjelén a Kanapónak. Akkoriban még másként álltak a dolgok. Sokkal fiatalabb volt, nem tudott valami sokat, és valószínűleg jóval boldogabb is volt.