— Úgy van! Igazad van! Emlékszem arra a tehénre! Pont ott állt, odaát, legalább, ó, negyven-ötven percig. Ha jól emlékszem, barna volt.

— Mostanság már nincsenek olyan tehenek.

— Egyáltalán nincsenek tehenek.

— Mi az, hogy tehén? — kérdezte az egyik frissen kikelt.

— Látod? — fakadt ki diadalmasan a legöregebb kérész. — Nesze neked mai Ephemeridák! — Elhallgatott. — Mit is csináltunk, mielőtt elkezdtünk a napról beszélgetni?

— Céltalanul tetszett cikázni a víz fölött — válaszolta az egyik ifjú tiszavirág. Ez mindenképpen biztos tippnek tűnt.

— Nem, még előtte.

— Ööö… a Hatalmas Pisztrángról tetszett mesélni nekünk.

— Á, igen! Valóban. A Pisztráng. Hát, tudjátok, ha jó kérészek voltatok, tisztességesen cikáztatok föl és le…

— …tiszteltétek az idősebbeket és feljebbvalóitokat…

— …igen, és tiszteltétek az idősebbeket és feljebbvalóitokat, akkor végül a Hatalmas Pisztráng…

Csobb

Csobb

— Igen? — sürgette az egyik fiatalabb kérész.

Nem érkezett válasz.

— A Hatalmas Pisztráng mit csinál? — firtatta idegesen egy másik kérész.

Lenéztek a szétterjedő koncentrikus körök sorára a vízen.

— A szent jel! — kiáltotta egy kérész. — Emlékszem, hogy meséltek nekem róla! Egy Hatalmas Kör a vízen! Az lészen a Hatalmas Pisztráng jele!

A legöregebb a fiatal kérészek között merengve nézte a vizet. Kezdett ráébredni, hogy lévén a legrangidősebb kérész a jelenlevők közt, most övé az előjog, hogy a felszínhez legközelebb lebegjen.

— Azt beszélik — mondta a kérész a cikázó tömeg legtetején —, hogy amikor a Hatalmas Pisztráng eljön érted, olyan országba kerülsz, ahol… csak úgy folyik a… folyik… — A kérészek nem esznek. Így hát tanácstalan volt. — Folyik a víz — fejezte be ügyefogyottan.

— Erre aztán kíváncsi vagyok! — jelentette ki a legöregebb kérész.