Amolyan esendő és bizonytalan módon tisztában volt ezzel.

Na persze, tűnődött, miközben földszinti dolgozószobája felé gördítette tolószékét a kövezeten, afféle általános módon mindenki tudja, hogy meg fog halni, még az átlagemberek is. Senki sem tudja, hol volt, mielőtt megszületett, de amikor már megszületett, nem telik sok időbe rájönnie: úgy érkezett meg, hogy retúrjegyét előre kilyukasztották.

Ám a varázslók tényleg tudják. Akkor nem, ha az elhalálozás erőszak vagy gyilkosság következménye, ám ha a halál oka egyszerűen az, hogy kifogy az élet, akkor… nos, tudsz róla. Rendszerint időben támad ez az előérzeted, hogy visszavihesd a könyvtári könyveket, hogy megbizonyosodhass, a legjobb öltönyöd tiszta, és még kölcsönkérhess meglehetősen nagy összegeket a barátaidtól.

Motolla százharminc éves volt. Fölmerült benne, hogy élete legnagyobb részét öregemberként élte le. Ez igazán nem méltányos.

És senki sem mondott semmit. Múlt héten megemlítette a Tanári Zsibongóban, és senki sem értette el a célzást. És a mai ebédnél alig szóltak hozzá. Még az öreg, úgynevezett barátai is láthatólag elkerülték, pedig még csak meg sem próbált kölcsönt kérni.

Olyan volt, mintha elfelejtették volna a születésnapod, csak annál is rosszabb.

Teljesen egyedül fog meghalni, és ez senkit sem érdekel.

A tolószék kerekével kilökte az ajtót, és az ajtó melletti asztalkán a tűzszerszám után matatott.

Ez meg a másik. Szinte senki sem használ manapság tűzszerszámot. Megveszik a nagy, büdös, sárga gyufákat, amiket az alkimisták készítenek.