
— Eljövök — mondta Kurremkarmerruk, és újból visszahajolt könyve fölé, folytatta a fölolvasást: — No már most, a vadfokhagyma virágszirmainak is vagyon neve, miszerint iebera, valamiként a csészelevélé partonath, a szárnak, a levélnek és a gyökérnek hasonlóképpen megvan a saját neve…
Kóbor, a főmágus, aki tudta a vadfokhagyma minden részének nevét, visszahívta üzenő szellemét, a nagy fa alatt kényelmesebben kinyújtotta a lábát, és ezúttal valóban elszenderedett a levelek között átszüremkedő napsütésben.
HARMADIK FEJEZET
Kútfő mesterei
Kútfő iskolája az a hely, ahová a Szigetvilág belső földjeiről elküldik mindazokat a legénykéket, akik bizonyos tehetséget mutatnak a varázslás iránt, hogy megtanulják a mágia legmagasabb művészetét. Járatosságra tesznek ott szert a varázslás különféle módozataiban, megtanulva mindennek a nevét, a rúnákat, a mesterfogásokat, varázsigéket és azt, hogy mit kell és mit nem szabad megtenni, és mit miért.
Hosszas gyakorlás után, ha kezük, eszük és szellemük már egy ütemre mozdul, elnyerik a varázsló nevet, megkapják erejüket hordozó pálcájukat. Igazi varázslók csak itt, Kútfőn születnek, és csak így.
Mivel minden szigeten vannak bűbájosok és vajákosok, és népeiknek a varázslás úgy kell, mint egy falat kenyér, és oly kellemes, mint a szép muzsika — a varázslóiskola olyan hely, amelyet mindenki tisztel. Az a kilenc mágus, akit az iskola mestereinek neveznek, az emberek szemében egyenrangú a Szigetvilág legnagyobb fejedelmeivel. Ezek legelsőbbike, Kútfő gazdája, a főmágus senki emberfiához nem mérhető, egész Óceánföld királyát kivéve. De még hozzá is csak a hűségeskü, a szív belső ajándéka folytán, mert még egy király sem kényszeríthetne ilyen hatalmas varázslót a közönséges törvények betartására, hacsak ő maga is nem úgy akarja.
