Ekkor atyám maga ment ki a piactérre, ő végezte el a szertartást, így ért véget az ünnep. Láttam, amint aznap este szomorúan és kimerülten tért vissza a palotába, és így szólt hozzám: „Elmondtam, fiam, az igéket, de már magam sem tudom, jelentenek-e valamit.” És valóban, baj van a nyájakkal idén tavasszal. A jerkék belepusztulnak az ellésbe, sok bárány holtan jön a világra és sok közöttük a torzszülött. — A fiú könnyed, élénk hangja elhalkult. Megrázkódott, és nagyot nyelt. — Én is láttam közülük néhányat. — Ezzel hosszan elhallgatott.

— Atyám úgy véli, hogy ez meg a Narveluénről való történetek baljóslatúak, hogy a vidékünkön valami gonosz erő munkálkodik. A Bölcsek tanácsáért küldött engem.

— Ha téged küldött, biztosan nagyon fontos neki a dolog. Te vagy az egyetlen fia, és Rosszántól Kútfőig hosszú az út — szólalt meg a főmágus. — Van-e még mondanivalód?

— Csak amit a hegyvidéki öregasszonyok beszélnek.

— És mit mondanak azok a vénasszonyok?

— Azt, hogy a bűbájosaik csupa rosszat olvasnak ki a füstből meg a pocsolyákból, és a szerelmi varázsszereik sem hatnak. De ezeknek a bűbájosoknak nincs igazi varázserejük.

— A szerencsejóslás meg a bájitalok nem sokat számítanak, de az öregasszonyokra érdemes odafigyelni. Nos, jól van, a küldetésedet igazából majd Kútfő fővarázslói vitatják meg. Azt viszont én sem tudhatom, Arren, milyen tanácsot adhatnak majd atyádnak. Tudd, hogy nem Rosszán az első hely, ahonnan ilyen bajokról szólnak a hírek.

Arren útja északról, a hatalmas Enyhely sziget mellett és a belső tengeren keresztül, első komoly vállalkozása volt. Csak az utóbbi hetek alatt látott földeket a saját hazáján kívül, érezte meg a távolságot és érzékelte a különbségeket, fogta föl, hogy Rosszán kellemes lankáin túl tágas világ terül el, benne számtalan lakóval. Még újdonság volt számára a tágasabb gondolkodás, s ezért időbe telt, mire fölfogta a mondottakat.