Quimbyt végül egy mogorva költő ölte meg a palotatéren rendezett kísérlet során, aminek az volt a célja, hogy eldöntsék egy vitatott szólás, nevezetesen „A toll erősebb mint a kard” pontosságát, és emlékére a mondást a következőképpen egészítették ki: „de csak akkor, ha a kard nagyon kicsi és a toll nagyon hegyes”.
Szóval. Körülbelül a város lakosainak hatvanhét, esetleg hatvannyolc százaléka aludt. Nem-mintha a nem alvó, többségében kriminális utakon osonó többi polgár észrevette volna a sápadt ködöt, ami végigömlött az utcákon. Csak a varázslók, akik már hozzászoktak a láthatatlan látásához, figyelték, hogyan terjed a távoli mezőkön.
A Korongnak, lévén lapos, nincs igazi láthatára. Bármely kalandvágyó tengerész, akinek fejébe bolondos ötleteket csempészett egy narancs vagy tojás túl hosszas bámulása és nekivágott, hogy felfedezze az antipódusokat, hamarosan rá kellett jöjjön, hogy az ok, amiért néha úgy látszik mintha a távoli hajó eltűnne a világ pereméről, az, hogy a hajó valóban eltűnik a világ pereméről.
De azért még Gáldor látóképességének is volt határa, különösen a kavargó, porral telített ködben. Felnézett. Magasan az Egyetem fölé tornyosulva meredt az égnek a zord és ősi Művészetek Tornya, állítólag a Korong legöregebb épülete, a maga nyolcezer-nyolcszáznyolcvannyolc fokból álló híres-nevezetes csigalépcsőjével. Csipkés ormú tetejéről, a varjak és zavarba ejtően mozgékony vízköpők törzshelyéről, egy varázsló akár a Korong pereméig is elláthat. Persze csak miután vagy tíz percet borzalmas köhögéssel töltött.