A varázslók másik típusa ezt az egészet ingoványos locsogásnak tekintette, és semmit se volt hajlandó kezdeni egy képmással, csak ha viaszból készült és lógtak belőle a tűk.

A nyolc Rend vezetői ez utóbbi meggyőződés hívei voltak, konzervatívok az utolsó mágusig, és az eszközöknek, amiket a nyolcszög köré halmoztak, határozottan volt egy lényegre törően okkult kinézete. Kosszarvak, koponyák, barokkosan megmunkált fémtárgyak és vaskos gyertyák ugyancsak hangsúlyosan voltak jelen, az ifjabb varázslók azon felfedezésének ellenére, hogy az AshkEnte rituálé tökéletesen jól elvégezhető három kis fadarabbal és négy köbcenti egérvérrel.

Az előkészületek általában több órát vettek igénybe, ám most a rangidős varázslók egyesített erői ezt jelentősen lerövidítették, és, pusztán röpke negyven perc elteltével, Gáldor elkántálta a varázsige utolsó szavait. Azok egy percig ott lógtak a levegőben az orra előtt, majd szertefoszlottak.

A nyolcszög közepén a levegő vibrált s megsűrűsödött, majd váratlanul egy magas, sötét alakot tartalmazott. Az alak nagy részét fekete ruha és csuklya takarta, és ez valószínűleg így volt jól. Az illető egy hosszú kaszát tartott az egyik kezében, és nem lehetett nem észrevenni, hogy ahol az ujjainak kellett volna lennie, csupán fehér csont látszott.

A másik csontvázkéz egy pálcika végét markolta, amin sajt- és ananászdarabkák sorakoztak.

— NA MI VAN? — érdeklődött a Halál, egy jéghegy minden melegségét és tarkaságát idéző hangon. Észlelve a varázslók üveges tekintetét, lepillantott a pálcikára. — BULIBAN VOLTAM — tette hozzá némileg szemrehányóan.

— Ó, Föld és Setétség Teremtménye, eme egybesereglett nagyjai az mágia művészettyének szólítják kegyelmed, mégpeniglen… — kezdte Gáldor szilárd, parancsoló hangsúllyal. A Halál bólintott.

— IGEN, IGEN, EZT MÁR MIND TUDOM KÍVÜLRŐL — jegyezte meg. — MIÉRT IDÉZTETEK IDE?