— Micsoda? Ennyi helyre? — lepődött meg Hugó.

— ? — értetlenkedett az idegen.

Hugó csak most vette észre, hogy halaskofák, gyöngyhalászok és szabadfoglalkozású szájtátók figyelik őket érdeklődve.

— Ide figyelj — ajánlotta —, tudok a közelben egy jó kocsmát, az elég lesz? — Megborzongott arra a gondolatra, hogy a nagy aranypénz mindörökre eltűnik az életéből. Legalább ezt az egyet megtartja, még ha Ymor rá is teszi a kezét a többire! És a hatalmas láda, ami a jövevény teljes poggyászát képezi, szintén úgy fest, mintha arannyal lenne tele…

A négyszemű férfi a könyvébe lesett.

— Szeretném, ha megmutatná, merre van egy hotel, egy pihenőhely, egy kocsma, egy…

— Igen, jól van. Akkor hát, gyere! — mondta Hugó sietve. Felkapta az egyik csomagot, és gyorsan megindult. Az idegen egy pillanatnyi habozás után lépkedni kezdett utána.

Egy merőben új gondolat zakatolt át Hugó elméjén. Hogy az idegent ilyen könnyen a Törött Dobba juttatja, az nagy mázli, semmi kétség, és Ymor bőkezűen megjutalmazza majd érte. Ám új ismerősének minden jámborsága ellenére van benne valami, amitől ő kényelmetlenül érzi magát — ha az élete múlik rajta, se tudja megmondani, mi is az. Nem a dupla szempár zavarja, pedig az is elég szokatlan. Valami más. Hátrapillantott.

A kicsi ember az utca közepén poroszkált, és érdeklődve nézelődött.

Azonban Hugó látott valami mást is, amitől majdnem az eszét vesztette.

A masszív faláda, mely nemrég még a rakpart kövezetén nyugodott, most enyhén imbolygó járással lépdelt gazdája nyomában. Lassan, nehogy a hirtelen mozdulatra elveszítse uralmát rogyadozó lába fölött, Hugó kissé lehajolt, hogy belásson a láda alá.

Rengeteg apró lábacskát látott.

Hugó rendkívül kimérten megfordult, és nagyon óvatosan vánszorogni kezdett a Törött Dob felé.

— Furcsa — jegyezte meg Ymor.