— Mi az a vremeatron? — kérdezte L. M. bizalmatlanul.

— Ez az. Mindjárt bemutatom. Egy közönséges tárgyat helyeztem a mezőbe, amit mindjárt aktiválok. Kérem, feszülten figyeljék.

Hewett átbillentett egy kapcsolót; a sarokban álló trafó ívet húzott, a mechanikus zaj süvöltéssé hangosodott, elektroncsövek serege fénylett fel, ózonszag töltötte be a levegőt.

A sörösüveg megrezdült, a berendezések moraja elhalt.

— Látták a helyváltoztatást? Drámai, ugye? — a professzor sugárzott az önelégültségtől. Tintával telefirkáit papírcsíkot húzott ki a rekorderből. — A gép az egész folyamatot regisztrálja. A sörösüveg hét mikroszekundumot utazott a múlt felé, aztán visszatért a jelenbe. Bármit mondjanak is ellenségeim, ez a gép működik. Vremeatronom — tudják, az elnevezés a szerbhorvát vreme, idő szóból származik, amit Mali Losinjben született anyai nagyanyám tiszteletére választottam — működőképes időgép.

— Bolond — mondta L. M., felsóhajtott, és a lépcső felé fordult.

— Hallgasd végig, L. M., a professzornak van néhány ötlete. Csak azért hajlandó szóba állni velünk, mert az alapítványok mind elutasították a folyamodványait. Mindössze némi támogatásra van szüksége, hogy felpumpálja a gépét.

— Minden percben előáll egy ilyen. Gyerünk innen!

— Figyelj rá egy kicsit! — könyörgött Barney. — Hadd mutassa meg, hogyan küldi el a jövőbe a sörösüveget. Lenyűgöző. Vétek lenne kihagyni.

— Világosan meg kell értenünk, hogy a jövőbe irányuló mozgásoknál időbeli gátlást kell leküzdeni. A jövő felé végzendő helyváltoztatásokhoz végtelenül több energia szükségeltetik, mint a múlt felé végzendőkhöz. Az effektus azonban így is észlelhető. Nagyon tessék figyelni.