— Most, hogy önök is a csapat tagjai, valamennyien felfogják a terv fontosságát? — kérdezte L. M.

— Megkapom a pénzemet — mondta Tex —, és befogom a szám. — Dallas szótlan bólintással jelezte egyetértését.

— Ez felülmúlhatatlan alkalom — hadarta Lyn enyhe dán akcentussal. — Kivettem a kutatóévemet, még a nagyvonalú honorárium nélkül is önökkel tartanék mint tanácsadó, hisz oly keveset tudunk az ónorvég nyelv beszélt változatairól…

— Jó, jó — L. M. felemelte a kezét; átmenetileg megnyugodott. — Tájékoztatást kérek.

— Először próbaüzemet tartunk — mondta Barney. — Megnézzük, működnek-e a valóságban is a professzor mütyürjei…

— Biztosíthatom önöket…!

— És ha működnek, összehozzuk a csapatot, kidolgozzuk a forgatókönyvet, és a helyszínen forgatunk. Az eredeti helyszínen! Nyitva áll előttünk az egész történelem, szélesvásznon! Filmre vehetjük, magnóra vehetjük…

— És megmenthetitek ezt a filmstúdiót a csődtől. Nem kell statisztákat fizetni, díszletet építeni, nincs gond a szakszervezetekkel…

— Nono! — szólt közbe Dallas komoran.

— Természetesen nem a maguk szakszervezetére gondoltam — magyarázkodott L. M. — A csapat itteni tagjai a kollektív szerződés szerint adható bért vagy annál is magasabbat kapnak, prémiummal; én a másik oldalon jelentkező megtakarításokra gondoltam. Eredj most, Barney, míg lelkes vagyok, és ne térj vissza jó hír nélkül.

Cementjárdán kopogó lépteik visszhangot vertek a hatalmas műterem épületek falairól, s ahogy a ritkásan elhelyezett lámpák fényében bandukoltak, árnyékaik hol előttük, hol mögöttük nyújtóztak. A néptelen, stúdiók magányos csöndjében komor gondolataik támadtak. Önkéntelenül közelebb húzódtak egymáshoz. A kijelölt épület ajtajánál a filmgyár egyik őre várta őket. Tisztelgett, hangja megtörte a gyászos hangulatot.

— Hermetikusan lezártuk a környéket, uram — jelentette.