Nem mintha Alvin szívtelen vagy kíméletlen lett volna. A szerelemben, éppúgy mint minden másban, olyan célok után futott, amelyeket Diaspar nem tudott neki nyújtani.

E sajátságok Jeseracot nem nyugtalanították. Egy Kiválasztottól várható volt, hogy így viselkedjék, s Jeserac úgy gondolta, Alvin előbb-utóbb mégis alkalmazkodni fog a város általános mintázatához. Bármilyen különc vagy lángelméjű legyen is valaki, nem befolyásolhatja annak a társadalomnak roppant mozdulatlanságát, amely immár sok millió esztendő óta lényegében változatlan maradt. Jeserac nemcsak hitt a stabilitásban, hanem mást el sem tudott képzelni.

— A probléma, amely téged nyugtalanít — mondta Alvinnak — nagyon-nagyon régi, de csodálkoznál, milyen sokan tekintik a világot annyira magától értetődőnek, hogy ez a gondolat egy pillanatig sem aggasztja őket, fel sem merül az agyukban. Igaz, az emberiség ennél a városnál valaha összehasonlíthatatlanul nagyobb területet tartott birtokában. Te láttál valami keveset abból, milyen volt a Föld, mielőtt a sivatag mindent elnyelt, és az óceánok eltűntek. Azok a képek, amelyeket annyira szeretsz kivetíteni, legrégibb felvételeink közül valók; az egyedüli felvételeink, amelyeken látható, milyen volt a Föld a Támadók jövetele előtt. Nem hinném, hogy sokan vannak, akik valaha is látták ezeket; azoknak a végtelen, szabad térségeknek gondolatát nem bírjuk elviselni.

Holott a Föld persze csak egy porszem volt a Galaktikus Birodalomban. Hogy milyenek lehettek a csillagok közötti roppant távolságok, ezt a szörnyűséget épeszű ember meg se próbálja elképzelni. Őseink a történelem hajnalán, amikor elindultak hódító, útjukra, átvágtak rajtuk. És még egyszer, utoljára átvágtak rajtuk, amikor a Támadók visszakergették őket a Földre.