Alvin egy pillanatig bosszankodott e találkozás miatt, mert oly szenvedélyekre emlékeztette, amelyek már nem fűtötték. Még túlságosan fiatal és magának való volt ahhoz, hogy tartós kapcsolatok szükségét érezze, s ha majd eljön ennek az ideje, bizonyára nehezen fog társat találni. Kivételessége még a legintimebb pillanatokban is mintegy korlátot emelt önmaga és szerelme közé. Teljesen kifejlett teste ellenére még gyerek volt, és néhány évtizedig még az is marad, holott társai már sorban felidézték korábbi életeik emlékeit, és messze maguk mögött hagyták őt. Már volt efféle élményben része, s ez óvatossá tette, nem akarta fenntartás nélkül átadni magát senki másnak. Még Alystra is, aki most olyan naivnak és mesterkéletlennek látszott, hamarosan Alvin minden képzeletét felülmúló bonyolult emlékek és képességek birtokosa lesz.

Enyhe bosszúsága egykettőre elpárolgott. Miért ne jöhetne Alystra vele, ha erre vágyik. Alvin nem volt önző, nem akart zsugorin mindenki mást kizárni a kísérlet élményéből. És egyébként is Alystra reakciói sok mindent megvilágíthatnak számára.

Az expresszjárda kiszáguldott velük a város embersűrűs szívéből. Alystra útközben semmit se kérdezett, ami nála szokatlan volt. Együtt furakodtak át a középső, nagy sebességű szakaszra; a lábuk alatti csodát egyetlen pillantásra se méltatták. Egy őskori mérnököt apránként az őrületbe sodort volna, ha megpróbálja megérteni, hogyan haladhat egy látszólag tömör úttest, amely két szélén rögzített, a közepe felé egyre gyorsuló sebességgel. De Alvin és Alystra egészen természetesnek találta, hogy léteznek olyan anyagok, amelyek az egyik irányban szilárd, a másikban cseppfolyós testek módjára viselkednek.

Körülöttük az épületek mind magasabbra emelkedtek, mintha a város a perifériáját erődítménnyé akarta volna kiépíteni a külvilággal szemben. Milyen különös volna, gondolta Alvin, ha ezek a tornyosodó falak átlátszóvá válnának, akár az üveg, s így megfigyelhetnénk az odabent zajló életet.