Első gondolatom a fivérem volt. Néhány méternyire tőlem a hátán hevert. Odasiettem, és csodálkoztam, hogy ismét van súlyom.

Paul szeme lecsukódott, és lábikrájából, amelyen mély sebet ejtett egy üvegcserép, csurgott a vér. Amikor zsebkendőmmel bekötöttem, magához tért.

— Még élünk?

— Igen. Te megsérültél, de a seb nem súlyos. Megnézem a többieket.

— Menj.

Vandal már feltápászkodott. Massacre szeme bedagadt, de más baja nem esett. Paulhoz ment és megvizsgálta.

— Nem veszélyes. A szorítókötés szinte felesleges. Az ütőér nem sérült meg.

Breffort súlyosabb sebet kapott. Fején nagy lyuk tátongott, elvesztette eszméletét.

— Sürgős kezelésre szorul — mondta a sebész. — Van nálam minden, amire szükség van. Benn hagytam nagybátyja házában.

A házra néztem. Elég jól ellenál t. A tető részben hiányzott, az ablakokban nem maradt üveg, a redőnyök leszakadtak, de a többi része épnek látszott. Breffort-t és fivéremet bevittük a házba.

Odabent a felfordult bútorok tartalma a padlón hevert. Felál ítottuk a nagy asztalt, és ráfektettük Breffort-t. Vandal segített Massacre-nak.

Hirtelen rádöbbentem, hogy mind ez ideig eszembe sem jutott a nagybátyám. Az obszervatórium nyitott kapuja mögött semmi nem mozdult.

— Megyek és megnézem — indultam el sántikálva. Amikor megkerültem a házat, ott találtam Anselme apót, a kertészt, akiről teljesen megfeledkeztem. Erősen vérzett az arca. Beküldtem, hogy kötöztesse be a sebét. Az obszervatóriumba érve, felmentem a lépcsőn. A kupola üres volt, a nagy teleszkóp árván meredezett.

Ménard az irodájában megdöbbent arccal igazgatta a szemüvegét.