Az órájára nézett.

— 16 óra 20. Mennem kel. Kellemes vakációt. Mikor jössz egyszer te is velünk? A következő cél: a Jupiter bolygói. És tudod, ott két, sőt több geológus számára is akad majd munka! Azt hiszem, azon a vidéken szép és eléggé újszerű témát találhatsz a disszertációdhoz. Nos, erről még beszélgetünk. Az a szándékom, hogy ezen a nyáron meglátogatom a nagybátyádat.

Az ajtó becsukódott mögötte. Soha többé nem láttam viszont.

Kedves öreg Bemard! Bizonyára meghalt. Most 96 éves lenne. Ha tudta volna, mi vár rám, nyilván nem megy el. Fivérem és én még aznap este vonatra ültünk. Másnap 16 óra körül megérkeztünk a… pályaudvarra, a neve nem fontos; nem jegyeztem fel, és nem jut az eszembe. Jelentéktelen kis pályaudvar volt. Vártak ránk. Egy autóhoz támaszkodva nálam magasabb, szőke fiatalember integetett felénk. Bemutatkozott.

— Michel Sauvage vagyok. Nagybátyja elnézését kéri, de nem tudott kijönni, mert fontos és sürgős munkája van.

— Történt valami a csil agködökben? — kérdezte fivérem.

— Nem a csillagködökben. Talán a Világegyetemben. Tegnap este egy nemrég felfedezett szupernóva miatt le akartam fényképezni az Andromédát. Beirányítottam a számítógépes nagy teleszkópot, de szerencsére, kíváncsiságból a „keresőn” át egy pillantást vetettem a nagy teleszkóp mel ett álló kis távcsőbe. Az Androméda nem volt a helyén! Megtaláltam… de 18 foknyira a normális helyzetétől!

— Ejha! — kaptam fel a fejem. — Bemard Verilhac tegnap azt mondta…

— Visszatért? — vágott közbe Michel.

— Igen, a Neptunus pályája mögül. Azt mondta, hogy vagy a számításaik voltak hibásak, vagy valami eltérítette őket visszafelé jövet.

— Ez nagyon fogja érdekelni Bournat urat.

— Valószínűleg Bemard a nyáron eljön az obszervatóriumba.

Addig is írok neki, és megkérem, írja le részletesen, hogyan történt.