Nyíltan és kurtán megszorította kezem, aztán újra belemerült számításaiba. Nagybátyám félrehúzott.

— Látom, hogy Martine mennyire hatott rád — zsörtölődött. — Mindig ez történik. Feltételezem, hogy azért, mert annyira el entétben áll ezzel a hellyel. Most pedig, ne haragudj, de estig be kel fejeznem a munkámat, hogy felkészüljek az éjszakai megfigyelésekhez. Amint tudod, még nincs itt a személyzetem. Fél nyolckor vacsorázunk.

— Valami fontos munka? — kérdeztem. — Michel említette, hogy különös jelenségek mutatkoznak…

— Különös jelenségek! Nyugodtan mondhatod, hogy ez minden eddigi tudományunkat romba dönti! Képzeld csak el: az Androméda 18 foknyira eltér a normál helyzetétől! Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy a ködfolt valóban elmozdult, de ebben az esetben, minthogy tegnapelőtt még a helyén volt, egy fizikailag lehetetlen sebességet kellett elérnie. Vagy pedig — és ez nemcsak az én véleményem, hanem Mont Palomar-beli kollégáimé is — a fényét térítette el valami, ami tegnapelőtt még nem volt ott. És nemcsak az Androméda fényét, hanem mindazon csillagokét is, amelyek ugyanabban az irányban helyezkednek el, a Neptunusét és talán…

Egyetlen feltételezés van csupán, amely nem tűnik túlságosan abszurdnak. Tudod, il etve inkább nem tudod, hogy a fény egy intenzív gravitációs tér által eltéríthető. Minden jel arra mutat, hogy az Androméda és a Föld között, a naprendszeren belül egy hatalmas tömeg jelent meg. És ez a tömeg láthatatlan! Őrület és lehetetlenség, de mégis így van!

— Bernard azt mondta, hogy amikor utolsó expedíciójáról visszatért…

— Láttad Bernard-t? Mikor?

— Tegnap.

— Mikor jött vissza?