A páncéllemezek helyenként elvesztették fényüket, mintha erős sav marta volna le őket. A felvonó rövid útjának végére ért, és könnyedén huppant az összetorlódott homokra. Amint kiugráltak, rögtön térden felül süllyedtek bele. Csak a behavazott területek kutatására készített robot cammogott tovább karikatúraszerűen szétlapított talpain, nevetségesen kacsázó, de biztos léptekkel. Rohán megálljt parancsolt neki, aztán embereivel figyelmesen végigvizsgálta a hátsó fúvókák torkolatát, már amennyire kívülről ez lehetséges volt.

— Rájuk fér egy kis kifújás és csiszolás — mondta. Csak amikor kimászott a hajófar alól, vette észre, milyen hatalmas árnyékot vet a hajó. Mintha széles út húzódott volna végig a homokdombokon, melyek már a lebukófélben levő nap fényében égtek. A szabályosan hullámzó homok különös nyugalmat árasztott. A hullámvölgyekben kékes árnyék, a hullámhegyeken pedig rózsaszínű alkonyat derengett, és ez a meleg, finom, valószínűtlenül könnyed rózsaszín azokra a színekre emlékeztette, melyeket valaha egy gyerekképeskönyvben látott. Az egész táj valószínűtlenül szelíd volt. Tekintete lassan dűnéről dűnére vándorolt, egyre újabb őszibarackvirág-színű árnyalatokon, majd távolabb, fekete árnyak sarlójától hasogatott vöröslő lángoláson át egészen addig, míg a sárgás szürkeséggel összefolyva csupasz vulkanikus sziklák fenyegetően meredező lapjai útját nem állták. Csak állt és bámult, ezalatt emberei sietség nélkül, jól beidegződött mozdulatokkal végezték az immár hagyományos méréseket, kis tartályokba levegőés homokmintákat vettek, majd hordozható szondával, melynek fúrótestét az arktán — könnyű járású robot — tartotta, megállapították a talaj radioaktivitását.

Rohán ügyet sem vetett bíbelődésükre. Az álarc csak orrát és száját takarta, szeme és egész feje szabadon volt, mert levette a vékony védősisakot. Érezte a haját borzoló szelet, arcán a finom homokszemek szúrásait, amint csiklandozva furakodtak be arca és a műanyag szegély közé.