— Egyszóval leányálom? — összegezte szavait az asztrogátor. — Semmi radioaktivitás, semmi spóra, baktérium, vírus, penészgomba, semmi… de ez az oxigén… A mintákat mindenesetre táptalajba kell helyezni.

— Már a laboratóriumban vannak. Lehet, hogy a bolygó többi kontinensén van élet — jegyezte meg Rohán meggyőződés nélkül.

— Kötve hiszem. Az egyenlítői övezeten kívül gyenge a nap besugárzása; nem látta, mekkorák a sarkokon a hósapkák? Fogadok, hogy ott legalább nyolc, ha nem tíz kilométeres jégtakaró van. Inkább egy óceánt feltételeznék moszatokkal, algákkal — de miért nem költözött az élet a vízből a szárazföldre?

— Meg kell majd nézni azt a vizet — szólt Rohán.

— Egyelőre még korai megkérdezni az embereinket, de az az érzésem, hogy a bolygó túl öreg. Egy ilyen záptojás legalább hatmilliárd éves. Egyébként a nap is jó ideje abbahagyta már a ragyogást. Ez valóban egy vörös törpe. Igen, az élet hiánya mindenesetre elgondolkoztató. Sajátos formájú fejlődés, mely nem tudja elviselni a víztelenséget. Hát igen. Ez megmagyarázná az oxigén jelenlétét, de a Kondor ügyét nem.

— Talán vannak különleges életformák, az óceánban rejtőző vízi lények, amelyek ott, a mélyben hozták létre a civilizációt — fűzte tovább a gondolatot Rohán. Mindketten a bolygó Mercator-vetületű nagy térképére hajoltak, amely nem volt egészen pontos, mert múlt századbeli önműködő szondák adataira támaszkodva rajzolták. Csak a legfontosabb szárazföldek és a tengerek körvonalait, a sarki hósapkák kiterjedésének határát és a legnagyobb kráterek egy részét tüntette fel.

Az egymást keresztező szélességi és hosszúsági körök hálójában pirossal bekarikázták azt a helyet az északi szélesség nyolcadik foka körül, ahol leszálltak. Az asztrogátor türelmetlenül lökte félre a papirost a térképasztalon.

— Ezt maga sem gondolja komolyan! — háborgott. — Tressor nem lehetett butább nálunk, nem engedett volna semmiféle víz alatti lénynek, badarság! Egyébként még ha léteznének is értelmes vízi lények, első dolguk a szárazföld meghódítása lett volna.