— Egyszóval, így vagy úgy, de valamit tennünk kell. Tudja mit? Lőjön már ki a kedvemért egy fotoobszervátort egyenlítő körüli röppályára! De tisztességes kör alakja legyen, és fogja szűkre! Olyan hetven kilométeresre.

— De hiszen az még az ionoszférában van! — tiltakozott Rohán. — Néhány körfordulat után elégnek…

— Hadd égjenek! De előbb lefényképeznek mindent, amit csak lehet.

Sőt, azt tanácsolnám, kockáztassa meg a hatvan kilométeres távolságot.

Lehet, hogy már a tizedik kör után megsemmisülnek, de csak az ilyen magasságban készült képek mondhatnak valamit. Tudja, mekkorának látszik egy rakéta száz kilométeres távolságból még a legjobb teleobjektívvel is? A gombostűfej hozzá képest valóságos hegytömb.

Most pedig azonnal… Rohán!

A navigátor már az ajtóból fordult vissza erre a kiáltásra. A parancsnok az asztalra csapta az elemzések eredményéről szóló jelentést.

— Mi ez?! Mi ez a marhaság már megint?! Ki írta ezt?

— Az automata. Miről van szó? — kérdezte Rohán, és megpróbált magán uralkodni, mert már őt is elöntötte a düh. “Most kötözködni fog velem!” — gondolta; szándékosan lassan lépett közelebb.

— Olvassa csak. Itt, itt!

— Négy százalék metán — olvasta Rohán, és hirtelen ő is elképedt.

— Négy százalék metán, mi? És tizenhat oxigén? Tudja, mi ez?

Robbanókeverék! Meg tudja nekem magyarázni, miért nem robbant fel az egész légkör, amikor mi itt bórhidrogénen ültünk?

— Tulajdonképpen… nem értem — motyogta Rohán. Gyorsan a külső ellenőrzőasztalhoz futott, egy kis belső levegőt engedett az elszívómércékbe, és amíg az asztrogátor baljós hallgatással sétált fel s alá a vezetőfülkében, figyelte, milyen buzgón kotyognak az analizátorok üvegedényei.

— Nos?

— Ugyanannyi. Négy százalék metán… és tizenhat oxigén — mondta Rohán. Valóban képtelen volt felfogni, hogyan lehetséges mindez, mégis elégedettséget érzett: most legalább Horpach nem tehet neki szemrehányást.