— Mutassa csak! Hm. Négy metán, hogy az ördög… na, jól van, Rohán, körpályára a szondákat, aztán kérem, menjen át a kis laborba. Elvégre is mire valók a tudósaink! Hadd törjék a fejüket!

Rohán leereszkedett, elkapott két rakétatechnikust, és továbbadta nekik az asztrogátor megbízását. Aztán visszatért a második szintre. Itt helyezkedtek el a szakértők kabinjai és a laboratóriumok. Egész sor keskeny fémajtó előtt haladt el, melyeken kétbetűs táblácskák díszelegtek: FM., FF., FT., FB. és így tovább. A kis laboratórium ajtaja tárva-nyitva állt; a tudósok monoton hangjához időnként az asztrogátor basszusa kontrázott. Rohán megállt a küszöbön. Itt volt az összes “Fő” — a főmérnök, a főbiológus, a főfizikus, a főorvos és a gépterem minden technológusa. Az asztrogátor most némán ült a kézi számológép elektronműszerfala alatt, a szélső karosszékben; a kreol bőrű Moderon beszélt, kicsiny, nőies kezét ölében összefonva — Nem vagyok jártas a gázkémiában. Mindenesetre ez valószínűleg nem közönséges metán. A kötések energiája más: egy-két századnyi csak az eltérés, de már az is sokat számít. Az oxigénnel csak katalizátorok jelenlétében lép reakcióba, de akkor is nehezen.

— Milyen eredetű ez a metán? — kérdezte Horpach, ujjaival malmozva.

— A benne levő szén mindenesetre szerves eredetű. Nem sok ugyan, de kétségtelenül…

— Izotópok? Melyik korból? Milyen régi ez a metán?

— Kettőtől tizenötmillió éves.

— Micsoda nagyvonalúság!

— Félóránk volt. Ennél többet nem tudok mondani.

— Quastler doktor! Mit tud erről a metánról?

— Semmit.

Horpach végigpásztázott tekintetével a szakértőkön. Mindenki azt várta, mikor robban, de hirtelen elmosolyodott.

— Uraim, hiszen önök tapasztalt emberek. Nem tegnap óta repülünk együtt. A véleményükre lennék kíváncsi. Mi most a teendőnk? Hol kezdjük?