Senki sem sietett a válasszal. Végül is Joppe biológus törte meg a csendet, mivel ama kevesek közé tartozott, akik nem tartottak Horpach haragjától. Nyugodtan a parancsnok szemébe nézett.

— Ez nem közönséges Szubdelta-92 osztályba tartozó bolygó. Ha az lenne, nem pusztult volna el a Kondor. Tekintve, hogy annak a fedélzetén is voltak szakemberek, se nem rosszabbak, se nem jobbak, mint mi, az egyetlen dolog, amit biztosra vehetünk, az, hogy ismereteik elégtelennek bizonyultak a katasztrófa megelőzéséhez. Ebből az következik, hogy továbbra is tiszteletben kell tartanunk a harmadfokú eljárást, vagyis át kell kutatnunk a szárazföldet és az óceánt. Úgy gondolom, földtani kutatófúrásokat kell kezdenünk, s ezzel egyidejűleg az itteni vizet is tanulmányoznunk kell. Máskülönben minden csak feltételezés lenne; ebben a helyzetben pedig nem engedhetjük meg magunknak ezt a fényűzést.

— Jó! — Horpach összeszorította száját. — A fúrások nem jelentenek problémát az erőtéren belül. Ezzel Nowik doktor fog törődni.

A főgeológus bólintott.

— Ami pedig az óceánt illeti… milyen messze van a partvonal, Rohán?

— Kétszáz kilométer körül… — mondta a navigátor, s egyáltalán nem csodálkozott, hogy a parancsnok tud jelenlétéről, bár nem látja: Rohán mögötte állt néhány lépésre, az ajtóban.

— Kicsit messze van. De a Legyőzhetetlennel már nem mozdulhatunk.

Rohán, vigyen magával annyi embert, amennyit helyesnek tart, Fitzpatrikot vagy még valaki oceanológust és hat energorobotot a tartalékból. Elmegy velük a partig. Csak erőburok alatt fognak dolgozni; semmi tengeri kirándulás, semmi búvárkodás. Az automatákkal is tessék csínján bánni — nincs belőlük túl sok. Világos? Már hozzá is láthat a dologhoz. Illetve még valamit. Légzésre alkalmas az itteni légkör?

Az orvosok suttogva tanácskoztak.

— Elvileg igen — mondta végül Stormont, de nem sok meggyőződéssel.