Estig ásványminták gyűjtésével, a tengerfenék radioaktivitásának, a besugárzás fokának vizsgálatával és még vagy százféle, éppen ennyire fárasztó elfoglaltsággal telt el az idő. Ezeket a munkákat különös lelkiismeretességgel kellett végezni, sőt szőrszálhasogató aprólékossággal, ha tisztességes eredményt akartak elérni. Napnyugtára elkészültek mindennel, amivel csak lehetett, úgyhogy Rohán nyugodt lelkiismerettel mehetett a mikrofonhoz, mikor Horpach hívta a Legyőzhetetlenről.

Az óceán tele volt az élővilág különböző formáival, amelyek azonban kivétel nélkül elkerülték a part menti övezetet. A felboncolt hal szervezete nem mutatott semmiféle különlegességet. Becsléseik alapján a bolygón több százmillió éves volt a fejlődés. Jelentős mennyiségű zöldmoszatot találtak, ami megmagyarázta az oxigén jelenlétét a légkörben. Az élővilág növényi és állati szervezetekre való tagozódása tipikus volt, hasonlóképpen tipikusnak látszott a gerincesek csontfelépítése is.

Csak egyetlenegy olyan szervet találtak a kifogott halban, amelynek földi megfelelőjét nem ismerték a biológusok, mégpedig azt a sajátos érzékszervet, amely azonnal reagált a mágneses térerősség elenyészően csekély változásaira is. Horpach az egész csapat azonnali visszatérését rendelte el, és a beszélgetés végén bejelentette, hogy nagy újság van: valószínűleg sikerült megállapítani az elpusztult Kondor leszállásának helyét.

Így hát, a biológusok nagy bánatára, akik még néhány hetes kutatást is keveselltek volna, szétszedték a felvonulási épületet, begyújtották a motorokat, s a menetoszlop megindult északnyugat felé. A Kondorral kapcsolatban Rohán nem szolgálhatott további részletekkel bajtársainak, mert maga sem tudott többet. A lehető leggyorsabban a hajón szeretett volna lenni, mert úgy gondolta, hogy a parancsnok megbeszéli vele az elkövetkező feladatokat, melyek felfedezési lehetőségekben talán gazdagabbak lesznek. Természetesen most mindenekelőtt a Kondor feltételezett leszállási helyét kellett felkutatni.