Kezes szívből kacagott az egészen. Arca mit sem változott, de hájas oldala csak úgy rengett belé.

— A férje ekkor jól eltángálta az asszonyt, mivel félt a papnők átkától. Ezután visszatértünk ide a sivatagon át, de a szent hely valamelyik szolgálója minden évben meglátogatta az almáskertben rejtőző falucskát, hogy meggyőződjék róla, miként cseperedik a gyermek, így múlt el öt év. Akkor Thar és Kosszil útra kelt a templomszolgák kíséretében és azokkal a vörös sisakos katonákkal, akiket az Istenkirály rendelt melléjük biztonságuk őrizetére. És elhozták magukkal a gyermeket ide, mivel valóban ő volt a Sírok újjászületett papnője, és ide tartozott. No és ki lehetett ez a gyermek, kicsikém?

— Én! — válaszolta Arha a távolba meredve, mintha valami láthatatlant keresne a tekintetével, valami olyasmit, ami régen alábukott a látóhatárán túlra.

Egyszer azt is megkérdezte:

— És mit csinált az… anya, amikor eljöttek a gyermekéért?

De Kezes nem tudta. Erre az utolsó útra nem tartott a papnőkkel.

Ő maga sem tudott visszaemlékezni. Különben is, mire lett volna jó az emlékezés? Mindez elmúlt, végleg elmúlt, és ő eljött oda, ahová jönnie kellett. Az egész világon egyetlen helyet ismert már csupán: Atuan sírjainak szent helyét!

Ottlétének első éve alatt ő is a nagy hálóteremben aludt a többi négy-tizennégy éves lánykával, a novíciákkal együtt. Kezes már akkor is különvált a többi kilenc strázsától, hogy az ő személyes örzője legyen. Kuckója is külön kis benyílóban volt, legalább részben elválasztva a hálóterem alacsony mennyezetű központi helyiségétől a nagy házban, ahol a lányok vihogtak és pusmogtak elalvás előtt, ásítoztak és varkocsba fonták egymás haját a hajnal szürkés, derengő fényében. Amikor a nevét elvették tőle, és egyszerűen Arha lett, egyedül kellett aludnia a kis házban, abban az ágyban és abban a szobában, amely élete utolsó napjáig az ő ágya és szobája lészen. Ez a ház az övé volt, az egyetlen papnő háza, ahová engedélye nélkül senki sem tehette be a lábát. Amikor még egészen kicsi volt, örömét lelte benne, ha alázatos kopogtatást hallhatott, és kiszólhatott: „bejöhetsz!”, ugyanakkor bosszantotta, hogy Thar és Kosszil, a két főpapnő eleve adottnak vette az engedélyét, és rendszerint kopogtatás nélkül nézett be hozzá.