Ez volt szóról szóra, amit Thar tanított neki, és sohasem merészelt akár egyetlen szóval is többet kérdezni tőle. A szikár papnő nem volt kegyetlen, csak nagyon hideg, vastörvény vezérelte, és Arha áhítattal félte őt. Egyáltalán nem kellett viszont tartania Kezestől. Csak rá kellene parancsolnia:

— Most pedig mondd el, hogyan választottak ki engem! — és őrizője mindent elmondott neki szépen, sorjában.

— Elindultunk innen észak és nyugat felé a telő hold harmadik napján, mivel a néhai Arha az előző hónap harmadik napján hunyta le szemét. Legelőször is Tenakbába, egy nagy városba mentünk, bár a világot látottak szerint Avabáthoz képest akkorácska csak, mint légy az ökörhöz. Számomra mégis hatalmas: legalább tízszer száz ház van benne! Azután továbbmentünk Gar felé. De ezekben a városokban senkinek sem született leánygyermeke az előző hónap harmadik holdnapján. Volt ugyan néhány fiúcska, de azok e célra nem alkalmasak… Ezért tovább kellett mennünk Gartól északra, a hegyvidék városkáiba és falvaiba. Az az én szülőhazám. Ott jöttem a világra a hegyek között, ahol a folyók rohannak, és a mezők zöldben pompáznak. — Kezes sejtelmes hangja itt különös színt kap, apró szemei tejjesen eltűnnek vaskos redői között. Kicsit elhallgat, csak azután folytatja tovább: — Fölkerestük tehát mindazokat, akiknek az utóbbi hónapokban született gyermekük. Néhányan pénze nem átallották hazudni nekünk: „Igen, igen, a mi kicsinyünk a hónap harmadik napján született.” Hiszen tudod, hogy a szegény népek gyakran örömmel szabadulnak meg leánygyermekeiktől. Voltak olyan szegények is, akik magányos viskóikban tengődtek a hegyvidék völgyeiben, nem tartották számon a napok múlását, aligha érzékelték, hogyan jár el fölöttük az idő, azt sem tudták hát biztosan, pontosan mennyi idős a gyermekük.