Erg Noor felment a központi vezérlőműhöz. Leült.
Nisa odaugrott eléje.
— Összeszedtem minden szükséges anyagot és térképet — mondotta neki a férfi —, adjunk hát munkát a gépnek!
Az expedíció vezetője kinyújtózott karosszékében, lassan for-gatgatta a fémlapokat, s közben egymás után mondta a koordinátaszámokat, a mágneses, az elektromos és a gravitációs mezők feszültségét, a kozmikus részecskék áramlásának erejét, a meteorsugarak sebességét és sűrűségét. Nisa szinte összezsugorodott az idegfeszültségtől, sorra nyomkodta a gombokat, vagy fordított a számológép kapcsolóin. Erg Noor megkapta a válaszok sorozatát; elkomorodott, és gondolataiba mélyedt.
— Utunkon erős vonzási mezővel találkozunk, a Skorpióban sötét anyag halmozódik fel a 6555—CR+11—PKU csillag táján — szólalt meg ismét. — Ha nem akarunk sok üzemanyagot elhasználni, akkor ki kell térnünk erre, a Kígyó felé. A régi időkben ilyenkor motor nélkül repültek, a gravitációs mezőket használták fel gyorsítóként a mezők szélén…
— Használhatjuk mi is ezt a módszert? — kérdezte Nisa.
— Nem, ehhez a mi csillaghajóink túlságosan gyorsak. Sebességük az abszolút egység öthatoda, vagyis 250000 kilométer másodpercenként; a földi vonzásmezőben ez a sebesség a mi súlyunkat a tizenkétezerszeresére növelné, vagyis az egész expedíciót porrá zúzná. Mi csak a világűr térségében repülhetünk, távol mindenféle anyagtömegtől. Mihelyt a csillaghajó gravitációs mezőbe jut, rögtön csökkentenünk kell a sebességet, mégpedig annál jobban, minél erősebb a mező.