— Itt tehát ellentmondás mutatkozik — s Nisa gyermek módjára támasztotta kezét az álla alá —, minél nagyobb a vonzási veszély, annál lassabban kell repülnünk!

— Ez persze csupán akkor érvényes, ha a fény sebességét megközelítő óriási sebességről van szó, és a hajó csak egyenes mentén vagy az azonos feszültségek görbéje mentén haladhat.

— Ha jól értettem, „szemünk fényét”, a Tantrát, egyenesen a Naprendszerre kell irányítani.

— Éppen ebben van a csillaghajózás óriási nehézsége. Gyakorlatilag nem is lehetséges, hogy pontosan célba vegyünk egy csillagot, bár minden elképzelhető számítási helyesbítést alkalmazunk. Utunkon állandóan ki kell számítanunk a felhalmozódó hibákat, ennek megfelelően kell változtatnunk a hajó irányán, éppen ezért nem is lehetséges a hajót teljesen automatikusan kormányozni. Most azonban veszélyes helyzetben vagyunk. Ha megállunk, vagy akárcsak erősen csökkentjük is a repülés sebességét a felgyorsítás után, akkor öngyilkosságot követünk el, mert nem lesz üzemanyagunk, hogy újra felgyorsítsuk a sebességet. Ez a veszély itt. Nézze csak: a 344+2U terület még egyáltalán nincs felkutatva. Itt sem csillag, sem lakott bolygó nincs, csupán a gravitációs mezőt ismerjük; nézze, itt a széle. Végleges döntést majd csak akkor hozunk, ha az asztronómusokkal is beszéltünk. Az ötödik kör után felébresztünk mindenkit, addig pedig… — az expedíció vezetője megtörölte a halántékát és ásított.

— A szporamin hatása nemsokára véget ér — kiáltott fel Nisa —, most majd pihenhet!

— Rendben van, majd elnyújtózom itt, a karosszékben. És ha csoda történik — csak egyeden hangot!

Erg Noor hangjában volt valami, amitől Nisa szívét gyöngéd melegség árasztotta el. Szerette volna magához szorítani ezt a makacs fejet, megsimogatni a férfi sötét haját, amelybe már ily korán ezüstös szálak vegyültek…