A szeretett férfi mellett Nisa boldog volt. Csak az a tudat nyugtalanította, hogy a többiek helyzete, különösképpen pedig Erg Nooré sokkal nehezebb volt. Ha segíthetne neki!… De mit is tehetne egy fiatal, szinte még egészen tudatlan asztronavigátor ilyen emberek mellett?! Talán segítségükre volt gyöngéd szeretete, örökké nyughatatlan, pihenést nem ismerő jó szándéka, s az a forró vágya, hogy megtegyen mindent, amivel nehéz munkájukat megkönnyítheti.

Az expedíció vezetője felébredt, s felemelte elnehezült fejét. Az egyenletes dallam ugyanúgy zümmögött, mint az előbb, s a planetáris motor ütései is ugyanolyan ritka időközökben szakították meg ezt a dallamot. Nisa ott volt a készülék mellett, egy kissé előrehajolt, fiatal arcát fáradtság árnyékolta. Erg Noor a csillaghajó sebességétől függő időt mutató órára nézett, s rugalmasan felugrott a mély karosszékből.

— Tizennégy órát aludtam! S maga, Nisa, nem ébresztett fel! Ez aztán… — hirtelen félbeszakította önmagát, amikor észrevette a leány boldog mosolyát. — Azonnal menjen pihenni!

— Alhatnék én is itt, mint ön? — kérdezte a leány, majd elszaladt, hogy egyék egy pár falatot, aztán megmosakodott, és leült a karosszékbe.

Sötét karikával árnyékolt ragyogó, barna szeme lopva Erg Noort figyelte: a férfi a rövidhullámú tusstól felfrissülve az ő helyére ült a készülék mellé. Ellenőrizte az elektronikus kapcsolás védőberendezésének mutatóit, aztán gyors léptekkel járkálni kezdett a helyiségben fel s alá.

— Miért nem alszik? — kérdezte parancsoló hangon a leányt.

Nisa megrázta vörös fürtjeit, amelyeket már le kellett volna nyíratnia, hiszen a Föld határain túl járó expedíciókon a nők nem viselnek hosszú hajat.

— Gondolkozom… — mondta bizonytalanul. — Most, a veszély határán meghajlok az ember hatalma és nagysága előtt, aki ily mélyen behatolt a világűrbe. Magának itt sok minden megszokott dolog, de én most vagyok először a világűrben. Még elgondolni is nagy dolog, hogy részt veszek ezen a csodálatos úton, amely a csillagokon túl új világok felé visz!