Erg Noor alig észrevehetően elmosolyodott, megtörölte homlokát.

— Ki kell ábrándítanom, helyesebben, meg kell mutatnom magának hatalmunk valóságos méretét. Nézze — megállt a fényszórónál, s a fülke hátsó falán felragyogott a Tejút csigavonala. Erg Noor egy elszórt csillagokból álló, szakadozott kis szélső elágazásra mutatott, amely alig volt észrevehető a környező sötétségben; a csillagok homályos porszemeknek látszottak.

— Látja, ez itt a Tejút üres területe, ahol oly kevés a fény és az élet, s amelynek határán itt van a mi Naprendszerünk, és jelenleg mi is itt haladunk. De nézze ezt az ágat is, amely a Haty-tyútól a Hajógerinc csillagképig terjed, s azonkívül, hogy általában nagyon távol fekszik a központi övezetektől, itt egy sötétlő felhő is van… Hogy végighaladjunk itt az ág mentén, körülbelül negyvenezer földi esztendőre volna szükségünk. Az üres térségnek azt a fekete tisztását, amely a mi águnkat elválasztja a szomszédos ágtól, négyezer esztendő alatt szelhetnénk át. Nézze, a mi repülésünk a világűr mérhetetlen mélységeiben ma még csupán egy helyben topogás egy végtelenül kicsi folton, amelynek átmérője alig ötven fényév távolságnak felel meg. Mily keveset tudnánk a világról, ha nem volna a Gyűrű hatalma! A közlések, a képek, a gondolatok, amelyeket a rövid emberi élet alatt legyőzhetetlen világűr küld el hozzánk, előbb-utóbb elérnek bennünket, s mindjobban megismerjük e távol fekvő világokat. Egyre több tudást, ismeretet halmozunk fel, s ez a munka egy pillanatra sem áll meg!

Nisa teljesen elcsendesedett.

— Az első csillagközi repülések… — folytatta elgondolkozva Erg Noor. — A kicsiny hajóknak sem sebességük, sem erős védőberendezésük nem volt. Meg aztán elődeink alig feleannyi ideig éltek, mint mi; akkor volt igazán nagy az ember!