Az ügyeletesek még kétszer váltották egymást, a csillaghajó már csaknem tízezer milliárd kilométernyire közelítette meg a Földet, az anamezonmotorok alig néhány óráig voltak üzemben.
Pel Lin csoportjának szolgálata a végéhez közeledett. Ez a negyedik volt azóta, hogy a Tantra elindult onnét, ahol az Algrábbal kellett volna találkoznia.
Ingrid Ditra asztronómus éppen befejezte számításait; Pel Linhez fordult, aki gépiesen figyelte a gravitációs. feszültség mérőműszereinek örökké remegő vörös nyilait a fokbeosztású kék íveken. A pszichikai reakciók szokásos meglassulása, amelyet még a legerősebb szervezetű emberek sem kerülhettek el, az ügyeleti szolgálat második felében jelentkezett. A csillaghajó hónapokon és éveken át önműködő vezérléssel száguldott megadott irányvonalán. Ha bármiféle rendkívüli esemény fordult elő, amellyel a vezérlő automata megbirkózni nem tudott, akkor ez rendszerint a hajó pusztulására vezetett, mert ilyenkor már az emberi beavatkozás sem segíthetett. Még a legjobban képzett, leggyakorlottabb emberi agy sem reagálhatott elég gyorsan ar ilyen eseményekre.
— Nézetem szerint már mélyen bent vagyunk a 344+2U ismeretlen területen. Vezetőnk itt maga akar ügyeletes szolgálatot teljesíteni — mondta Ingrid az űrhajósnak.
Fel Lin egy pillantást vetett a napszámláló készülékre.
— Még két napunk van hátra, s akkor mindenképpen felváltanak bennünket. Egyelőre nem látok semmi olyat, ami figyelemre méltó volna. Fejezzük be az ügyeletességet, jó?