— Két sziget-láncot követtünk, egyiket a másik után — mondta Toktai. — Eléggé kietlenek voltak, de néhol meg tudtunk állni, hogy kieresszük a lovakat, és ezt-azt megtudjunk a helyiektől. Bár Tengrire, ez nem könnyű, amikor hat nyelven keresztül kell tolmácsolni. Megtudtuk, hogy két fő szárazföld van: Szibéria és egy másik, amelyek olyan közel vannak egymáshoz északon, hogy csónakon át lehet menni egyikről a másikra, télen pedig néha át lehet gyalogolni a jégen. Végül elértünk az új földre. Nagy ország: erdők, rengeteg vad, és fókák. Bár túl sokat esik az eső. A hajók mintha tovább akartak volna menni, ezért folytattuk utunkat nagyjából a part mentén.

Everard maga elé képzelte a térképet. Ha az ember először a Kurill-, majd az Aleut-szigetek mentén halad, sosem kell eltávolodnia a szárazföldtől. Ha sikerül elkerülniük a hajótörést, ami nagyon is valószínű lehetőség volt, akkor ezek a sekély merülésű dzsunkák még ezeken a sziklás szigeteken is horgonyt tudtak vetni. Az áramlás is segítette őket, szinte körben haladtak. Toktai felfedezte Alaszkát, mielőtt még igazából tudta volna, mi történik. Mivel dél felé haladva a vidék egyre barátságosabb lett, ráment a Puget víziútra, és egyenesen elment a Chehalis folyóig. Talán az indiánok figyelmeztették, hogy a Columbia-torkolat lejjebb veszélyes lesz — és nemrég tutajokon vitte át lovasait a nagy folyamon.

— Tábort vertünk, amikor a harc csillapodni kezdett — mondta a mongol. — Az ottani törzsek fejletlenek, de barátságosak. Mindent megadtak nekünk, ami csak kellett: ennivalót, asszonyt. Viszonzásul tengerészeink megtanították őket a halászat és hajóépítés néhány titkára. Ott teleltünk át, megtanultunk néhány nyelvet, és portyákat tettünk a szárazföld belseje felé. Mindenhol hallottunk meséket nagy erdőkről és síkságokról, ahol vad jószágok tömegei legelésznek. Eleget láttunk ahhoz, hogy hitelt adjunk ezeknek a történeteknek. Még sosem jártam ilyen gazdag földön. — Szemeibe ragadozó csillogás ült ki. — És olyan kevés ember lakja, akik még a vasat sem ismerik.