— Ilyentájt a sherryben szoktam kiváló lenni — közölte, s kezét a poharak fölé emelte. — Mondd csak, ümm, édeset vagy szárazat?

— Ümm, nem kérek — felelte Széltoló. — Lehet, hogy igazad van. Azt hiszem, megyek és lepihenek.

— Jó ötlet.

Széltoló visszabandukolt a hűvös kőfolyosókon. Néha megérinti a falat s szemlátomást hallgatózik, aztán fejét rázza.

Amikor újra átment a négyszögletű belső udvaron, megpillantott egy csapat egeret, amint a folyó felé iramodván átözönlöttek egy erkélyen. A talaj, amin tapostak, szintén mozogni látszott. Amikor Széltoló közelebbről megvizsgálta, látta, hogy azért látszik mozogni a föld, mert hangyák borítják.

Nem közönséges hangyák voltak. Az évszázados mágiakiszivárgás az Egyetem falaiba különös dolgokat művelt velük. Néhányuk egészen apró kocsit húzott, néhányuk bogárháton lovagolt, de mindegyik olyan gyorsan távozott az Egyetemről, amilyen gyorsan csak lehetséges. A nyírott gyep főve hullámokat vetett, ahogy elinaltak.

Fölnézett, amikor egy élemedett korú, csíkos matrac kisajtolta magát egy fenti ablakból és lepuffant az alanti kockakövekre. Egy rövidke szünet után, szemlátomást visszanyerve lélegzetét, kissé fölemelkedett a földről. Aztán elkezdett céltudatosan lebegni a pázsit fölött s Széltoló felé rontott, aki még épp időben ugrott félre az útjából. A varázsló átható csipogást hallott, s mielőtt a matrac továbblódult, egy másodpercre megpillantotta kicsiny, eltökélt lábak ezreit a kidudorodó kelme alatt. Még a poloskák is útra keltek, s arra az esetre, ha másutt nem lelnének ennyire kényelmes szállást, semmit sem bíztak a véletlenre. Egyikük odaintett a varázslónak, s üdvözlő szavakat nyikkantott.

Széltoló addig hátrált, míg valami megérintette a lába hátsó felét, s megfagyasztotta benne a velőt. Közelebbről kiderült, hogy egy kőből faragott pad. Egy ideig csak bámulta. Úgy látszott, a pad nem kapkodja el az elfutást. Széltoló hálásan lerogyott.