— Akkor hát legyünk elővigyázatosak reggel — vágott közbe vidáman Fésűs. — Fivéreim, rekesszük be ezt a tárgyalást. A fiú alszik, és, legalábbis ezzel, követendő példát mutat. Ez az egész jobban fog kinézni a nappal fényében.

— Láttam már olyanokat, amik nem — jegyezte meg sötéten Maartaash, aki nem bízott az Ifjúságban. Úgy vélte, soha semmi jó nem származott belőle.

A rangidős varázslók kitódultak, vissza a Nagycsarnokba, ahol a vacsora a kilencedik fogásnál tartott, s épp most kezdett el lendületbe jönni. Ahhoz, hogy elvegyük egy mágus étvágyát, egy kis varázslatnál, meg annál, hogy valakit az orra előtt füstté égessenek, azért többre van szükség.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Horgany és Fésűs maradtak utolsónak. Az asztal két ellentétes végén ültek, s úgy bámultak egymásra, mint két macska. A macskák képesek órákig üldögélni egy út két oldalán, és farkasszemet nézni egymással, előadva azt a fajta mentális manőverezést, amivel összehasonlítva egy nagymester hebehurgyának tűnne föl, de a macskák sehol sincsenek a varázslókhoz képest. Egyikük se volt kész az első manőverre egész addig, míg le nem pörgette az agyában magának a teljes korábbi beszélgetést, hogy lássa, vajon a tárgyalás előnyösebb helyzetbe juttatta-e őt a másiknál.

Horgany gyöngült el elsőnek.

— Minden varázsló testvér — mondta. — Meg kéne bízzunk egymásban. Információval rendelkezem.

— Tudom — bólintott Fésűs. — Tudod, hogy kicsoda a fiú.

Horgany ajka hangtalanul mozgott, ahogy megpróbálta előrelátni a párbeszéd következő lépését.

— Nem lehetsz biztos benne — szólalt meg egy kis idő múltán.

— Kedves Horganyom, elpirulsz, amikor figyelmetlenségből igazat mondasz.

— Nem is pirultam el!

— Pontosan — jelentette ki Fésűs —, ez a lényeg.