— Jobb lesz, ha elhozzuk — javasolta Fésűs.

Megtorpant az ajtóban, s elgondolkozva simogatta szakállát.

— Emlékszem Ipszilórra — jelentette be. — Együtt voltunk diákok. Vad fickó. Fura szokások. Remek varázsló. Na persze, még mielőtt rossz útra tért volna. Emlékszem, mulatságosan rángatózott a szemöldöke, amikor izgult — Fésűs kifejezéstelenül tekintett vissza negyvenévnyi emléken keresztül, és megborzongott.

— A kalap — emlékeztette magát. — Keressük meg! Szégyen-gyalázat lenne, ha valami történt volna vele.

Valójában a kalapnak nem állt szándékában, hogy hagyja, bármi is történjen vele, s jelenleg épp a Megfoltozott Dob felé sietett egy meglehetősen összezavarodott, feketébe öltözött tolvaj hóna alatt.

A tolvaj, ahogy ez hamarosan nyilvánvalóvá válik, különleges tolvaj. Ez a tolvaj a lopás művésze. Más tolvajok csupán elemelnek mindent, ami nincs odaszögezve, de ez a tolvaj elcsórta a szögeket is. Ez a tolvaj megbotránkoztatta Ankh egész városát azzal, hogy különleges érdeklődést mutatott az olyasmik eltulajdonítása iránt, megdöbbentő sikerrel, amik nem csak ténylegesen oda voltak szögezve, de éles szemű őrök vigyáztak rájuk megközelíthetetlen páncéltermekben. Vannak művészek, akik kifestik egy kápolna teljes mennyezetét; ő meg az a fajta tolvaj volt, aki a mondott plafont képes lenne elorozni.

Ennek a bizonyos tolvajnak tulajdonították a drágakövekkel borított kibelező kés elemelését Offler, a Krokodilisten, Templomából a vecsernye kellős közepén, és az ezüstpatkók meglovasítását a Patrícius legkiválóbb versenyparipájáról, miközben a ló épp száguldott a verseny megnyerése felé. Amikor Mimpszi Fövenyvámost, a Tolvajok Céhének alelnökét, majd' föllökték a piacon, és hazatérve észrevette, hogy a frissen lopott, maroknyi gyémánt eltűnt rejtekhelyéről, tudta, kit hibáztasson

Azonban ez volt az első alkalom, hogy olyasmit fújt meg, ami nem csupán megkérte erre halk, ám ellentmondást nem tűrő hangon, hanem pontos és valamiképp vitathatatlan utasításokat is adott arra, hogyan szabaduljon meg tőle.