— Ami azt illeti, igen.

— Találkozás egzotikus lényekkel? — mosolygott Széltoló.

— Lehetséges.

— Szinte biztos halál?

— Szinte biztosan.

Széltoló bólintott, s fölkapta kalapját.

— Nos, sok sikert kívánok a kereséshez — mondta. — Magam is segítenék, csak nem fogok.

— Mi?

— Sajnálom. Nem tudom, miért, de az ismeretlen országokban, egzotikus szörnykarmok közti biztos halál kilátását nem nekem találták ki. Már próbáltam, és nem jött össze. Én azt mondom, a suszter maradjon a kaptafánál, s engem az unatkozásra teremtettek — Fejébe csapta kalapját, s kissé bizonytalanul fölállt.

Már egész az utcára fölvezető lépcsők aljáig jutott, amikor azt mondta mögötte egy hang:

— Egy igazi varázsló belevágott volna.

Továbbmehetett volna. Föllépdelhetett volna a lépcsőkön, ki az utcára, vehetett volna egy pizzát a klaccsi fogd-és-viddben a Vontatókampó Sikátorban, aztán lefekhetett volna aludni. Akkor a történelem teljesen más lett volna, s az igazat megvallva, sokkal, de sokkal rövidebb, de legalább alhatott volna egy jót, bár persze csak a padlón.

A jövő visszatartotta lélegzetét, várva, hogy Széltoló eldülöngéljen.

Nem tette, méghozzá három okból. Az egyik az alkohol volt. A másik a büszkeség csöppnyi lángja, amely még a legóvatosabb gyáva szívében is ott pislog. De a harmadik a hang volt.

Gyönyörű hang volt. Úgy hangzott, ahogy a vad selyem kinéz.

A varázslók meg a szex témája eléggé bonyolult, de ahogy már jeleztük, lényegében így lehet tömören összefoglalni: amikor borozás, nők és éneklés kerülnek szóba, a varázslók annyit ihatnak és dudorászhatnak, amennyit csak akarnak.

A fiatal mágusoknak adott magyarázat az, hogy a mágia gyakorlása kemény és igényes meló, ami inkompatibilis ragacsos, kínos és faramuci tevékenységekkel.