Széltoló tétovázott. A Patrícius személyes gárdáját nem a társadalmi békefenntartással rokonszenvező hozzáállásáról ismerték, ehelyett jobb' szerettek darabkákat levagdosni a polgárokból. Azok között a dolgok között, amikben nem láttak sok fantáziát, akadt az is, nos, alapjában véve az, hogy emberek vannak velük egy univerzumban. Elszaladni előlük valószínűleg főbenjáró vétségnek számít.

— Azt hiszem, esetleg veled megyek — mondta lovagiasan. — Egy lány egyedül bajba kerülhet ebben a városban.

Fagyos köd töltötte meg Ankh-Morpork utcáit. Az utcai árusok fáklyái kis sárga fényudvarokat hoztak létre a ködös gomolygásban.

A lány kilesett egy sarkon.

— Elvesztettük őket — jelentette ki. — Hagyd abba a reszketést. Most már biztonságban vagy.

— Mi, úgy érted, tökegyedül egy női mániákus gyilkossal? — érdeklődött Széltoló. — Remek.

A lány lazán kinevette.

— Figyeltelek — mondta. — Egy órával ezelőtt attól féltél, hogy a jövőd unalmas és érdektelen lesz.

— Azt akarom, hogy unalmas és érdektelen legyen — közölte keserűen Széltoló. — Attól félek, hogy rövid lesz.

— Fordíts hátat! — parancsolta a lány, behúzódva egy sikátorba.

— Szó sem lehet róla!

— Le fogom venni a ruhám.

Széltoló megpördült, arca elvörösödött. Suhogás hallatszott mögötte, s megcsapta egy illatfuvallat. Egy idő múlva így szólt a lány:

— Most már visszafordulhatsz.

Nem tette.

— Ne aggódj! Fölvettem egy másikat.

A varázsló kinyitotta szemét. A lány illedelmes fehér csipkeruhát viselt elbűvölően puffos ujjakkal. A varázsló kinyitotta száját. Rádöbbent, hogy mindez idáig a baj, amibe került, csak egyszerű, mérsékelt baj volt, semmi olyan, amiből ne tudta volna kidumálni magát, ha valamirevaló esélyhez jut, vagy annak hiányában legalább egy mozgó rajt nyújtotta előnyhöz. Az agya sürgős üzeneteket továbbított elszaladóizmaihoz, de még mielőtt célba érhettek volna, a lány újra megragadta karját.