Pontosan erről szól az életben maradás.

DE MÉGIS, MI AZ PONTOSAN, AMIT NYERNI REMÉLSZ EZZEL?

Ott leszek a fiam oldalán. Tanítani fogom, még ha nem is fog tudni róla. Irányítani fogom az értelmét. És, amikor készen áll, irányítani fogom lépteit.

MONDD CSAK — szólt a Halál —, HOGYAN IRÁNYÍTOTTAD A TÖBBI FIAD LÉPTEIT?

Elkergettem őket. Volt merszük vitatkozni velem, oda se fütyültek a tanításomra. De ez a fiú hallgatni fog rám.

BÖLCS DOLOG EZ?

A bot nem válaszolt. Mellette a fiú kuncogott a csak általa hallott hang hangzásán.

Nincs hasonlat annak kifejezésére, ahogy Nagy A'Tuin, a világteknőc, a galaktikus éjszakában halad. Amikor tízezer mérföld hosszú vagy, a teknődet meteorkráterek lyuggatják és üstökösök jege fagylatja, akkor nincs abszolúte semmi, amihez realisztikusan hasonlítani lehet téged, kivéve önmagad.

Szóval Nagy A'Tuin lassan úszik a csillagközi mélységeken át, mint a legnagyobb teknőc, ami valaha is létezett, teknőjén hurcolva a négy hatalmas elefántot, amik a hátukon viselik a Korongvilág óriási, csillogó vízesés övezte kerekét, ami vagy azért létezik, mert a valószínűségi görbére visszaverődött valami lehetetlen radarjel, vagy azért, mert az istenek is éppúgy szeretnek viccelődni, mint akárki.

Sőt, valójában jobban, mint a legtöbben.

A Körkörös-tenger partjához közel, Ankh-Morpork ősi, széjjelterpeszkedő városában, a Láthatatlan Egyetem egy magas párkányára helyezett bársonypárnán volt egy kalap.

Klassz kalap volt. Mi több, pompás kalap.

Természetesen csúcsos volt, széles, lelógó karimával, ám ezen alapvető részletek elintézése után a tervező rátért a lényegre. Volt rajta aranycsipke, meg gyöngyök, meg a legmakulátlanabb vermelinprém, meg szikrázó Ankhszemek

Mivel az adott pillanatban nem tartózkodtak éppen erős mágikus mezőben, nem ragyogtak, és úgy néztek ki, mint meglehetősen silány, másodosztályú gyémántok.