Ankh-Morporkba beköszöntött a tavasz. Ez nem volt azonnal szemmel látható, ám akadtak jelek, melyeket kétségtelennek ítél a hozzáértő. Például az Ankh-folyón, eme nagy, széles, lassú vízi úton, amely az ikervárost víztárolóként, csatornaként s gyakorta hullaházként szolgálja, a tajték egy különösképp irizáló zöldre változott. A város imbolygó háztetőin kihajtottak a matracok és párnacihák, mikor a téli ágyneműt kitették szellőzni a bágyadt napsütésbe, s a dohos pincék mélyén a gerendák vetemedtek, meg nyögtek, amikor kiszáradt nedvük válaszolt a gyökerek meg az erdő ősi hívására. A madarak fészket raktak a Láthatatlan Egyetem ereszeiben és csurgóiban, noha észlelhető volt, hogy bármekkora legyen is a nyomás a fészkelésre alkalmatos részeken, soha, de soha nem fészkelt bele egyik sem a háztetőkön sorakozó vízköpők hívogatóan nyitott szájába — ez utóbbiak keserves csalódására.

Valamiféle tavasz még magára a vénséges Egyetemre is elérkezett. Ma este lesz a Kisistenek Előestéje, s sor kerül egy új Arkrektor megválasztására.

Nos, nem pontosan megválasztására, mert a varázslóknak semmi dolga az ilyen lealacsonyító szavazásos ügyletekkel, és amúgy is köztudomású, hogy az Arkrektorok az istenek akaratából nyerik el méltóságuk, s ebben az évben mérget lehetett volna venni arra, hogy az istenek valamiképp lehetőséget találnak majd az öreg Virid Stürcünep kiválasztására, aki igazán derék fickó, és már évek óta türelmesen várja a sorát.

Hivatalosan a Láthatatlan Egyetem Arkrektora a Korongvilág összes varázslójának vezére. Valaha ez azt jelentette, hogy a mágia gyakorlásában ő volt a leghatalmasabb, de mostanra az idők nyugisabbak lettek, és, hogy őszinték legyünk, a rangidős varázslók hajlanak arra, hogy a tényleges varázslást úgy tekintsék, mint ami egy kissé méltóságukon aluli. Hajlamosak jobb szeretni az adminisztrációt, ami lényegesen biztonságosabb és csaknem ugyanannyira szórakoztató, na meg a kiadós étkezéseket.